Lájkoljuk a kultúrát és annak sokszínűségét. Miért is ne tennénk, hát nem? Különösen ma, amikor (tessék megkapaszkodni) a kulturális fejlődés és sokszínűség napját ünnepli a világ. Legalábbis azon szeletei, akik hallgatnak az UNESCO ajánlásaira. A semminél az is több lehet azért. Ennek megfelelően ma mindenki legyen kicsit nyitottabb a sokszínűségre, pláne kulturálice.

 

 

 

Van valami magasztos a mindenféle világnapokban. Jó ideig persze a gyereknap a legfontosabb, nem illő megfeledkezni a rendszergazdák napjáról (ismerik a pólófeliratot: Rendszergazda vagyok, ha nevetni lát, mentsen!), és praktikusan az anyák napját is ciki figyelmen kívül hagyni.

 

Nem ennyire híres (és nagy múltú) a mai nap, ami az UNESCO 2001-es ajánlása szerint a kulturális fejlődés és sokszínűség napja. A hivatalos(közeli) megfogalmazás szerint ez  a nap alkalom arra, hogy jobban megértsük a kulturális sokszínűségben rejlő értékeket, és ebből adódóan könnyebben tudjanak együtt élni a különböző kultúrák (mi az ezenanapon.hu-ról szereztük az információt).
 
Persze azt, hogy mit is jelent ez a bizonyos sokszínűség, nem egyszerű meghatározni, Sokszínű egyéniség például George Clinton funklegenda és gitáros-énekes (lásd nyitóképünkön), de esetében ez egyrészt gyengécske szóvicc, másrészt nálunk azért nem olyan nagy az ismertsége (na jó, az Így jártam anyátokkal egyik részében van egy rövidke cameója, de ettől még nem lesz nálunk valaki sztár).
 
Akkor már inkább (a popvilágnál maradva) legyen a Sugababes. Ismertek is, sokszínűek is (már származásilag, a csapat üdítően túlmutat például a Spice Girls hajszín-derékbőség szórásán), és említésre méltó teljesítményük is van. Plusz az egyik alapító ma ünnepli születésnapját (kicsi a világ, nemde?).
 
Az ünnepelt neve Mutya Buena, és már-már öregnek számít a tiniszenzációként startoló csapatban: 25 éves. És már egymagában beférne a posztba: a róla szóló források szerint édesapja fülöp-szigeteki, édesanyja ír, negyedrészt kínai, negyedrészt spanyol – és ő csak az együttes harmada volt.
 
Alapvetően hajlamosak vagyunk egy tinilányokból álló csapat esetében (a csapat debütálásákor a tagok cirka tizenöt-tizenhat évesek voltak) kevésbé a zenei teljesítményre koncentrálni, mint inkább  a marketingfaktorra, uram bocsá' (kellően kis korkülönbség esetén) az előadók egyéb adottságaira, de a cukibabák mégis kicsit mások voltak: első slágerük, az Overload annyira nem szokványos slágergyanús szerezemény, hogy még a szigorúbb ítészek is meg tudták kedvelni.

 

 

 

 

Nem az a kimondott Hannah Montana, ugye? Arculatában és zenéjében is izgalmasan sokszínű produkció.

Bár őszintén szólva szent meggyőződésem, hogy a sokszínűség mint olyan zeneileg egyenlő a nyolcvanas évekkel. Annak is igényesebb popzenéjével, amikor a lehetőségeknek tényleg csak a fantázia szabhatott határt: szintetizátorok, torzított gitár és szaxofon simán megfértek egyazon dalban akár – lényeg, hogy a szám jó legyen. A kinézetről már nem is beszélve. Viszonylag jó példa erre egyik kedvenc duóm, a Eurythmics. Különös tekintettel Dave Stewartra.

 

 

 

És, hogy legyen magyar példa is a gyűjteményben, ifjúkorom egyik meghatározó szerzeményére szeretném felhívni a Nyájas Olvasó figyelmét: Pierrot és a Nekem Senki Nem Hegedül (az eredetibb verzió, nem a diszkósított – bár az sem volt rossz, a kettőnégyre tolt hegedűszólóval). Ehhez videót nem engedett a céges prox... izé, a szerencsém találni, ez legyen házi feladat. Viszont mutatnék egy mixet belőle. Úgynevezett extended version, ami azt jelenti, hogy az apró finomságokat jobban ki lehet bontani (tipikusan nyolcvanas évek az ötlet is: ekkor volt annyi ötletes megoldás egy számban, hogy azt bűn lett volna nem kibontani. Pierrot pedig egyértelműen a nyolcvanas évek zenéjének gyermeke. Ezért is szeretjük annyira). Figyeljünk a hangszerelésre: szitár (Kozma András, Ravi Shankar tanítványa – egy másik, ismertebb Shankar-tanítvány bizonyos George Harrison volt a Beatles nevű kvartettből), gitáron a mindig felettébb ízlésesen játszó Borhi Miklós (Madarak), basszusgitáron a romantikus hardrock nagyágyújából, a Korálból elszármazott Fekete Samu Tibor, elektromos hegedűn pedig a nemzetközi hírű jazzrockbrácsás és hegedűs Deseő Csaba. Ütőhangszereken pedig 1992 tipikus pergőhangszínei egy dobgépből (szerencsére azóta ezt az eszközt kevesebbet használja a művész: nem haragszunk érte). Hallgassák figyelemmel. Ja, a hangfájl maga Pierrot oldalán található - nézzenek el bátran oda, van még ott, ahonnan ez jött.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napilajk.blog.hu/api/trackback/id/tr722020652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása