Sokszorosan aktuális anyaggal örvendeztetjük meg a Nyájas Olvasót: ajánljuk tehát, hogy akkora örömmel olvassák, amekkorával mi összeválogattuk. Egyrészt nemrégiben koncerteztek nálunk a fiúk. Másrészt Neil Tennantnak amúgy is júliusban van a születésnapja. Harmadrészt ez az Önök Alázatos Szolgájának ötvenedik posztja.

Arról nem is beszélve, hogy anno volt egy kis összezördúlésem szeretett szerkesztőtársammal: amíg ő szerkeszti azt az oldalt, amit már nem szerkeszt, addig ott nem lesz Pet Shop Boys - mondta. Hát, mit is mondhatnék: nyenyenye, itt most van. És akkor egy hevenyészett 5+-os lista, hogy ennél emelkedettebb momentumokkal is szolgálhassak.

Elsőként egy kiváló korai szösszenet, az ijesztően fiatal csapattól. What have I done to deserve this - nos, a könnyen megjegyezhető címek nem elsődleges prioritásúak azóta sem, még mutatok ilyesmit.

Hát nem cukik? Nagyjából ebből a korszakból egy másik nagy dobás, a külvárosok szürkeségéről és nyomasztóságáról (is). Itt már Dusty Springfield nélkül.

Ha már bonyolult címek: a Nightlife című lemezről két dalt szeretünk különösen. Az egyik a Don’t Know What You Want But I Can’t Give It Any More, a másik pedig a kicsit lágyabb, keserűbb, egyszersmind önironikusabb You Only Tell Me You Love Me When You're Drunk.

Inkább nem mondok semmit arra az orgánumra, ahonnan ez ki volt tiltva (pláne, mert ezen kívül hirtelen nem tudnék mibe belekötni). Kicsit távolodjunk most el Neil Tennant és Chris Lowe szerzői tehetségétől (bár én nagyra tartom őket), és vizsgáljuk meg, milyen feldolgozásaik vannak. Túl az obligát Always On My Mindon, természetesen. Kedvencem, ami szeintem viccesebb is, mint az eredeti:

Kedves szerkesztőtársam innentől nem fog velem szóba állni. :-( . U2-fan, ez van. De ezt a klipet nem lehetett kihagyni.

Viszont. Ha már lehetőség van rá, tisztáznék gyorsan egy ostoba félreértést is velük kapcsolatban: miszerint ők egy szintipop csapat lennének. Nem, nem azok. Egy popduó, akik gyakorta használnak szintetizátorokat. De ha odafigyelünk kicsit, tudhatjuk, hogy ezek a nóták akár egy szál gitárral is meg tudnak élni. Például így:

És ha már itt tartunk: az sem véletlen, ha mások már példaképnek tekintik őket, mint bizonyos Williams úr, aki egyszerűen lenyúlta egy dalukat (mondjuk, engedték neki. Sőt.).

És még egy kis aktualitás: a héten a Rióban lépett fel az East 17 (a New Kids pedig a bázakerettyei művházban tartja majd a reunion-bulit), akik feldolgozták az első nagy slágert. Amit persze azóta sem tudnak (nem is mernék szerintem) egy koncertprogramból kihagyni Neilék. Ja, érdemes figyelni az akcentusra: érdekes...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.