Mi, magyarok szeretjük sajnálni magunkat. Nem kicsit, nagyon - hogy a klasszikussá lett kitételt idézzük. Pedig csak a nem is olyan tág környezetünkben is akadnak bőven olyan népek, akik szintén felemlegethetnének ezt-azt. Például a bolgárok a török megszállást, ami náluk nem százötven évig tartott. Hanem nagyjából háromszor ennyi ideig. Vagy a keletnémetek (kedves gyerekek, ezt most nem meséljük inkább el), akiknél a komenizmus is csúnyább volt (ajánlott irodalom: Good bye, Lenin!, A mások élete). És tovább is tartott pöttyet.

Például az utolsó szovjet (na, ezt sem most fogjuk elmagyarázni) katona 1994-ben, augusztus 31-én hagyta el az NDK-t. Nem, nem tudjuk, vitt-e magával turmixgépet, kivehető ajtósat. Emlékezzünk mindenesetre a jeles napra egy magyar klasszikussal - a minőségért elnézést, örülünk, hogy ilyet találtunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.