Ne haragudj, Nyájas Olvasó: felhúztak kicsit a sznob gasztropi, úgy értem a választékosan remek ízlésű neonőies Malackaraj bloggerinái. Valószínűleg ez is volt a céljuk (ha nem is konkrétan Alázatos Szolgádra utaztak, ó, Nyájas Olvasóm). Posztoltak egy hatalmasat a mulatós magyarnótáról. Mondom még egyszer: a mulatós magyarnótáról. Mimimimimimi, mimimimimimi – és ez nem a Kodály-módszer (bár nem sokkal bonyolultabb a dallam), hanem dalszöveg. Komámasszonyról meg egy úrról, akik sem nem rókák, sem nem nyulak. Hurrá. Pászmék, ahogy mindenki Gyuszi bája mondaná.

Ne érts félre, Nyájas Olvasó: nem a Péter Annáék idegesítő picsogásával kapcsolatos előítéleteim miatt akadtam ki ennyire. Oké, kiborítóan nagyképűek, de istenkém: széles az út, ha valakinek ez a túlpörgetett sznobizmus jön be, tessék csak. Viccesnek olvasni megteszi. Komolynak agyhalál.

De ez egy dolog. Sokkalta fontosabb a mai témaválasztás. A magyarnóta nevű zenei merénylet. Tisztázzuk: nem népdal, nem autentikus cigányzene: nem. A Jó ebédhez szól a nóta cimbalmos-busongós förtelmei. Amik igazából nem is ennyi dal: jó, ha három ilyen van, kicsit más szöveggel és dallammal (és mondjuk ennyi dala a Bon Jovinak is van, de ők legalább nem cimbalmoznak). Esetleg tíz éve is ultragagyi szintetizátor-alapokon. Lásd még a Casio és a kísérőautomatika címszavakat.

Nem egy lagziban megfordultam idén, mindig a káziósembertől féltem a legjobban. Okkal. Élvezhetetlen, idegborzoló produkciók, tízből kilenc és félszer. Komolyan, Dame Edna (képünkön) nagylemeze nagyobb zenei élmény tud lenni. Akkor is, ha an sich vizsgáljuk, nem polgárpukkasztó poénként. És ezt kéne ünnepelni, mert Hódos bloggerina papája vőfély (az idegesítő humorherold, aki kecskerímeket nyöszörög a húsleves tálalásakor, és alpári poénokkal hangolja a kapatos jónépet) volt.

És ez csak azért ciki, mert csúnyán néznek rám, ha ezekre a förmedvényekre nem táncolok. Elárulom a titkot. Ehhez annyira részegnek kellene lennem, hogy uszkve hároszor hányjak le mindenkit magam körül. És magam miatt sem vagyok hajlandó ennyire berúgni.

Egy vicces momentumra emlékszem összesen: amikor egy lagziban ezt a dalt játszották. Csak azt nem tudom, önirónia volt-e, vagy ennyire nem tűnt fel a zenészeknek, miről is van itten szó...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.