2010.11.25. 12:20
Ötvenévesen, Honoluluban
Nyájas Olvasó, a címben megidézett KFT-dalcím tartalmának bekövetkeztétől nem tartunk jelentős mértékben. Sem. Ellenben valamiért (Nü, véletlenül, mi? - kérdez vissza Móricka) eszünkbe jutott az öregedés témaköre nagy hirtelen. És retrospektíve, nemzeti elkötelezettségünket bizonyítandó, Who-rajongók lettünk (oké, a Quadropheniával sokkoltunk anno sokakat, de annak volt egyfajta kultúrtöréneti jelentősége). És abcúg Robbie Williams. És nem a Take That feltámadása miatt. Zárójel-sic-felkiáltójel-zárójelbezárva.
Hanem mert volt egy dala, a mérsékelt sikerű (khm) Freedom után, ami megvillantott valamit a késő kilencvenes-kora kétezres évek pimasz rockikonjából. Old before I die volt a címe, az igen termékeny Guy Chambers-kooperáció remek példája, megvolt „kislemezen” (inkább EP, CD-n), és jó kis nóta.
Viccesen reagál egy Who-klasszikusra is, ami az önpusztító üzemmódba kapcsolt énekestől kimondottan izgalmas volt. Ez a dal, ha nem rémlene:
Hogy ezzel mi a gond? Hát a nemzeti érzéketlenség és a szociális felelőtlenség propagálása. Megöregedni, mielőtt meghalunk? Kiadásokat okozni az államnak, terhelni a zemberek zsebét? Nyugdíjjal provokálni? Showman létünkre?
A nagy büdös lóparipa plimplimplim, azt (ha pontosan idézzük tanárnőnket, akinek a neve meglepően rímelt erre a bizonyos testrészre). Tessék példát venni a Who zenekarról, mondjuk Keith Moon dobosról, aki kellően fiatalon átitta/lőtte magát a másvilágra. I hope I die old before I get old.
Mimimum így kell hozzáállni.
Reméljük, érthetőek voltunk.
6 komment
Címkék: robbie williams 90s anyád the who keith moon roger daltrey pete towhnsend john entwistle
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.11.25. 14:34:20
Robbie - és nemcsak a Williamsék fia ;) - aztán meggondolta magát, és akkor jött a Come undone. Bár van egy olyan érzésem, hogy az a buli sem tetszene túlzottan a mai kurzusnak.
"a Quadropheniával sokkoltunk anno sokakat, de annak volt egyfajta kultúrtöréneti jelentősége"
Erre a sokkolásra nekünk azóta saját szavunk van: kvadrófóbia.
A kultúrtörténeti jelentőség meg nyilván az, amikor Sting elmotorozik.
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2010.11.25. 15:27:31
Egyébként nem csak Sting miatt jelentős a film, de kicsit olyan, mint az ötödik óra a szecesszió építészetéről: szép is, jó is, fontos is, de...
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.11.25. 15:35:20
Na, az a másik jelenet, amire emlékszem.
Ma már tudom, nagy hiba, hogy a Leningrad Cowboys közben aludtam el.
"Bosszúból" megkapod a Hamlet 2-t. A Kíméletlen kaméleont lökte le az első helyről 13 évi uralkodás után. A legrosszabb filmek listáján, versteht sich. Még Mohi-paródiának is rossz, pedig...
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2010.11.26. 14:32:56
Ja, egyszer meséltél valami ZS kategóriás filmről, amiben a kerekesszékes meg a vak roadmoviesat játszik. Na, ebből azóta valamelyik zugcsatornán láttam részleteket. Itt hangzott el a kedvenc leiterjakabom is: a szállodában a királyi öltönyben laktak.
Suite, ugyebár...
De én a Hamlet 1-en (tetszőleges feldolgozás, lehet, hogy az amúgy remek szövegeket író Arany a hibás) meg a Ponyvaregényen is bármikor elalszom...
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.11.27. 20:25:32
Az a Sorstársak-roadmovie kimondottan vicces film. www.imdb.com/title/tt0116439/
De erre a jó kis félrefordításra nem emlékszem.
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2010.11.27. 20:42:55
Hmm. A szereposztása jobb, mint emlékeztem.