2010.11.29. 14:45
Múltba révedezős
Nyájas Olvasó, ilyen hangulatunk támadt, mikor olvasgattuk a B Oldal betevő anyagait. Volt egy videó arról, hogy csinálták anno a bakelit (helyesebben: vinil, de ezen ne vesszünk már össze) lemezeket. Tetszik tudni, a nagy fekete korongokat. Amik például nosferato Oszkár szerint jobban jelképezik a zenét, mint a kotta. És ebben tulajdonképp igaza is van. A szívünkhöz oly közel álló popzene elképzelhetetlen lenne bakelit (helyesebben vinil, de hagyjuk) nélkül.
Anno már utaltunk rá a walkman halálakor: más volt az, amikor nem csak fogyasztottuk a zenét, hanem jelentősége volt a megszerzésének. Pláne lemezen, ami már előírt egyfajta komolyabb hallgatói attitűdöt is: ki kellett venni a tokból, megtisztogatni, feltenni a lemezjátszóra, majd finoman megfordítani – oda kell figyelni az ilyesmire. Bensőségesebb a viszony.
Meg persze hiánygazdaságosabb, korlátozottabb, szegényesebb – hogyne. Nem zokogunk a digitalizáció miatt. Nem jobb, nem rosszabb: más.
Ez persze nem zárja ki a nosztalgikus hangulatot, pláne, hogy ez nem is új jelenség, Párszor már elsirattak korábbi hordozó-hősöket a popbizniszben. És mi meg nem utáljuk a nosztalgiát, még ha olykor igyekszünk is nem nagyon belegabalyodni.
Így a videoklip műfaját feltaláló Queen a rádió, mint zeneforrás csökkenő jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Ugyanez, csak még explicitebb módon (hogy mi milyen szavakat tudunk, észvesztő). Nem lenne merszünk kihagyni.
A médium (nem szellemidézői értelmében) változatlan: a rádió. A csapat már magyar, a pillanat pedig lenyűgöző: kérem szépen, ilyen az, mikor több tízezer ember egyszerre énekel halkan, mert ez passzol a bensőséges hangulathoz. Még a YouTube nyújtotta lehetőségek között is átjön valami a kellemesen hátat borzongató a hangulatból. Az ilyen pillanatokért lehet érdemes ezt csinálni.
Ehhez már nem is tudunk mit hozzátenni. Csak egy extended mixet, ínyenceknek.
8 komment
Címkék: 90s lgt queen locomotiv gt 80s walkman radio gaga szól a rádió
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.11.30. 13:12:37
Nekem is sokszor eszembe jut, hogy milyen volt órákig ülni a rádió mellett, és várni a vadra. Ma meg már csak az autóban hallgatunk rádiót többnyire...
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2010.11.30. 18:04:34
Azért remélem, idővel majd rájövünk, hogy tudnánk megint megbecsülni a megbecsülendőt.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.12.01. 20:45:42
Hát, ugye, már nagyon sokan beszélnek arról, hogy a lemezeket (igen, egyidősek vagyunk, nekem is lemez lesz az már mindig, pedig vinilből :) alig van pár sajátom; khm és az eredeti Bors őrmester sincs itthon pl... ;) ), szóval a lemezeket ingyen kéne adni promóciós anyagként. A nagy pénz meg a koncerteken jönne be.
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2010.12.02. 07:50:16
A koncertezős változat nyugatabbra talán működhetne, nálunk még be kellene állni az áraknak. Most például azon gondolkodom, hogy két főre 25-ért nézzük meg a Roxette-koncertet itt, vagy Grazban, ahol nincs jegyár, tehát akár olcsóbb is lehet az egész. Ha ezeken majd nem kell gondolkodni, rendben lesz a világ :-) .
KZsoci 2010.12.02. 09:17:42
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2010.12.02. 11:35:55
KZsoci 2010.12.02. 11:40:31
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2010.12.02. 12:13:37
Rendesen meghallgatni, ill. az életművet...khm, megismerni még nem volt alkalmam.
De ők is a listán vannak.