2011.01.16. 13:16
Az' őszinte szarnak' dícsérettye
Nyájas Olvasó, gyorsak leszünk viszonylag, mert ma is munkanap van (tegnap is az volt mifelénk), és vannak olyan restanciáink, amiket nem szeretünk ebben a státuszban tudni. És akad olyan videó is, amit régesrégen meg akartunk neked mutatni, Nyájas Olvasó. No jó, nem egészen. Csak reméltük, hogy van klip (bejött), igazán a dal öniróniáját szerettük mindig is (művészi mélységeit hiába is próbáltuk volna, igaz, sosem tettek úgy, mint akik ilyennel is bírnak). Off: most szólunk, mielőtt elfelejtenénk: egyébiránt a Baba Yaga is stúdiózik, de turnéügyben még három nyelven sem tudtuk őket meggyőzni. Azért juszt is éljen a Facebook.
Maga a dal nem jó, és akkor még finomak voltunk. Átlagos német tucattechno a kilencvenes évek közepéről. Kis buggyogás, kis zongora, kis torzított ének, rengeteg lábdob. Ami az egészet izgalmassá teszi, az a közben szóló szöveg. Ahol egy gépi hang elmagyarázza, hogyan kell slágert csinálni. Először a sequencer. Aztán a cinek. Aztán az ütősök. Aztán lábdob. Aztán a dallam. És így tovább. Közben persze csinálják is. Zseniális önfricska. A szám pedig – így, másfél évtized után visszahallgatva – szinte igényes ahhoz képest, amik később jöttek még. Szinte.
És persze kötődnek emlékeink is a dalhoz: azon a kazettán volt, amit az a lány másolt nekünk össze, akit lájkoltunk volna (sajnálatos, ám cseppet sem meglepő vagy akár szokatlan módon az ily mértékű rokonszenv egyoldalúnak bizonyult). Ma már egy vicces betűket használó országban anyuka, és a haja sem változtatja színét Ramona Flowerst idéző (mit idéző, felülmúló) tempóban. Viszont így is ő volt az első, aki a gimnázium első napján az első mosolyt villantotta ránk. (A zenei ízlésébe bele lehetne itt-ott kötni, de azt hisszük, mindig is kedves ember volt – ezt, Nyájas Olvasó, egyiked tudhatja erősíteni vagy cáfolni.)
No mindegy, nosztalgiából mára ennyi épp elég lesz – talán, Nyájas Olvasó, Te sem bánod, ha megkímélünk a hasonló sztoriktól. Ha nem is volt sok – reménytelen, ám hűséges szerelemben nagyok voltunk.
Inkább egy „olyan rossz, hogy szinte jó” jellegű videó, szintén erről a kazettáról. Most olvastuk a szövegét, és azóta pislogunk. A német dance/rave-szcéna legnagyobbjai (akiket persze az angol nyelv, a Bravo és a Viva hegemóniája, illetve az Amerikában lényegesen kevésbé felkapott trend miatt tulajdonképp okkal hittünk a műfaj világsztárjainak) a szexuális védekezés fontosságáról rappeltek valamelyik gigabulin. Kár, hogy a produktum csapnivaló – az ötletért mindenképp elismerés illeti az éceszgébert.
Ha minden igaz, nemsokára lesz pornó is, türelem!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.01.16. 16:17:01
Az E-Rotic klipjének örökös főszereplője volt a koton. Nekünk ezt még nagyon a fejünkbe vésték. Nem tudom, emlékszel-e, mi volt az első nagy közös röhögésünk? Egyelőre csak ennyit, hátha a többi beugrik: Miért kell két új? :)
Ami kolléganőnket illeti, jól gondolod, jófej volt. Pont a gimire lett "nagylány" (ne értsd félre, menőcsaj, úgy értem). Én is nagyon megdöbbentem az orrcimpában éktelenkedő teknősön. Egyébként ülésrend szempontjából nagy elődöd. Én nem is tudom, hányszor küldtek ki miatta... (Miattad persze nem.) Annyira röhögtünk.
"Don't be silly, use a billy, boy!" - Ez nekem mára a szentencia. :)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.01.16. 16:20:50
És még a nyolcvanas évekre mondják, hogy égő!
Xénia-gáz.
:D
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.01.16. 18:03:07
Ahh, miért kell két ujj... Ó, igen:-)
lindalee 2011.01.16. 21:29:40
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.01.16. 21:58:55
Amúgy az a vicces, hogy anno 95 körül (még a nagy dance-boom előtt kicsivel) megvettem a Soho Party remixalbumának a másolatát (vicces világ volt, pénzért másoltak CD-t kazettára. Sőt, emlékszem, mikor a legendásan kiejtett nevű Attila kapott CD-írót, mekkora szám volt...). Na, azon house műfajba sorolva milliószor jobb és izgalmasabb számok voltak, mint később a csapból is folyatva ugyanilyen címkével. De még a Morcheeba is ilyesfajta underground tánczenének indult, ha jól emlékszem.
A titok a minőség: egy darab szintivel és egy komplett nagyzenekarral is lehet jót (ugyanúgy rosszat is) csinálni, ezt tudjuk.
Ezt a számot viszont már akkor is viccesen önironikusnak tartottam. Ahhoz kell pofabőr, hogy a hallgatód arcába mázold, mennyire semmi dolog megcsinálni a számot, amire épp tombol...