Nyájas Olvasó, odaát láttunk egy születésnapi posztot, meg egy klipet, amiről sok minden beugrott. És olvastunk egy hírt is, egy régen befejezett történet utolsó utáni fejezetéről. Mit ad isten, akad összefüggés a kettő között. A szépemlékű rádión hallottuk először a dalt, ha minden igaz. De az együttest mindenképpen. Velünk utazott a Zazie a metrón.

A rádió neve Bridge volt, és azzal próbálkozott, hogy minőségi zenét sugározva maradjon fenn. Ez már tíz éve sem volt működőképes elgondolás, idővel átvette a helyét egy mulatós-vurstlis-borzalmas rádióadó. Ahol Zámbó Jimmy már-már minőségi csúcsnak számított (akármennyire is megélhetési bűnözés, a zenekara tagjai jobbára valóban tudtak zenélni, ez ott már nagy dolog volt.). Boldogult ifjonckorunk egyik legnagyobb felfedezése volt ez a rádió: ha csak tehettük, hallgattuk. Megérte: mindig jó zene jött belőle. Ha olykor változott is a profilja.

Először akkor figyeltünk fel rá, mikor a rádióból jött Leonard Cohen. Talán nem pont ez a dal, de erről a lemezről. Az I'm Your Manről.

Aztán, amikor túladagolásunk lett Kocsor Zsolt ámokfutásaiból, csak próbaképp átkapcsoltunk egy másik rádióról. Tulajdonképp ennek sem titok a neve, már nem reklám. Egy folyóról volt elnevezve (szintén utal rá a másutt látható Emil.Rulez!-nóta). Danubius fölött a Bridge. Szinte vicces. Ami végképp meggyőzőtt: az átkapcsoláskor nagy kedvencünk egyik dala szólt. Szerintünk ez.

Maradtunk ennél az adónál. Utaltunk ugye Kozsóra? Ekkor volt kurrens slágere a Neked adom. Mindenhol az szólt. Majdnem mindenhol. A Bridge speciel ezt adta, hasonló vehemenciával (ha harc, legyen harc):

Sőt, az ezredfordulón, a magyar zene legszomorúbb éveiben is adott figyelemreméltó, slágergyanús dalokat. Csak néhány közepesen bátor zenei szerkesztő kellett volna ahhoz, hogy a dal a megérdemelt ismertséget érje el. Pedig a klip is sokat tolt volna a dolgon. Ha játszották volna a tévék.

Volt, hogy azért nem tudtunk éjszaka aludni, mert a dalok miatt nem lehetett. Így hallottuk ezt is, mai napig az egyik kedvenc dalunk a csapattól.

A vége felé (a gagyi hatalomátvétele előtt) pedig ilyenek szóltak. A csapatról azóta sem nagyon hallottunk, de a dal mindmáig rendben van.

És igen, ezek a dalok mind ugyanazon a frekvencián szóltak. Hiányzik. Ugye érthető?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

padmasambhava 2011.01.29. 18:51:04

Oh, good old Leonard Cohen. Külön kategória.
Miért van olyan érzésem, hogy Te egy Dave Stewart fan vagy ?

Válasz erre 

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.01.29. 21:29:47

@padmasambhava: Hmm. Nehezen tudnám letagadni :-). Szerintem különösen ritka tehetségű és érzékenységű dalszerző-előadó.

napilajk.blog.hu/2010/10/14/mi_mennyi_4_kosziv

Bővebben :-)

Válasz erre 

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.01.31. 23:17:52

Tissy? Nekem itt, a Napilájkon volt a világpremier. Azért valljuk be, a klip miatt vagy kissé részrehajló.

Dancing in the Moonlight is csak a VH-1-ről ismerős. Mondjuk, ott naponta többször is leadták.

Válasz erre 

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.02.01. 07:16:23

@Reckl_Amál: Tissy határeset. Előbb kedveltem a dalt a rádióból, mint a klipet a tévéből. De nem rontott a produkció megítélésén, ez tény (bár a lemez már nem egyértelműen pirospontos: túl sok a szintetizált közreműködő, és nem minden dal sikerült ennyire).
Annak idején vagy ez a rádió szólt, vagy a VH1 ment.
Irigylem azt az időmilliomos egykori magamat.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: