Nyájas Olvasó, bár hétfő van (vagy talán épp ezért, mert hétfőhöz képest aztán pláne különösen barátságosan jár az idő), kivételesen nem olyat posztolunk, amit ilyenkor szoktunk. Hanem valami kellemesebb, egyszersminf barátságosabb témát. Borongás és jajjmegintdolgoznikellfúj helyett fontos dolgokkal foglalkozunk. Természetesen Alekosszal és a Való Világgal, különös tekintettel a „retardált légpisztoly” sértés feltalálójának jövendőbeli nőire.

Egy frászt. Már elnézést a vacak viccért. De ennyi néha belefér, nem? Szóval. Tekintsünk optimistán az eljövendő napokra, Alekoszból a legutóbbi említése óta sem láttunk annyival többet, hogy véleményünk legyen róla. Viszont máshonnan indulva (mindig máshonnan indulunk) találtuk ezt. Már ez is több mint tíz éves. Ijesztő. De jó.

Ebből az irányból jutottunk el ide, mert borzasztó régen nem szerepelt nálunk Dave Stewart, és az ilyesmit még magunkkal szemben sem toleráljuk.

Ez pedig egy olyan arca a népszerű duónak, amit alig valaki láthatott. A legelső lemezről, ami nem lett igazán sikeres (meg tudjuk érteni: olyasmi, mint valami fertelmesen büdös sajt lehet az arra fogékonynak: mi tudjuk, hogy értékes, de...). Ez talán a legkönnyebben fogyasztható dal (ahhoz képest, hogy a Kraftwerk egyik producere is dolgozott vele, kimondott nyári sláger).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.