YawnNyájas Olvasó, már megint ilyen kakiszexes hangulatú poszt kezdett volna érlelődni bennünk, sőt: a cím kevés híján az lett, hogyaszongya: A tomporszájú spekuláns esete a főispánnal. Aztán rájöttünk, hogy a zene ennél sokkal jobb. Ráadásul a közigazgatáshoz sem értünk annyira (na jó, a tanából végül vizsgáztunk anno, de nem a hétfejű sárkánynál), hogy felmérjük: jó-e ez, vagy sem. Azon meg igazán meg sem lepődünk, hogy valami nagyon másról beszélnek most, mint pár éve.

A kormány ugyanis (tényleg, csak dióhéjban) központosítani akar. Ez érthető, a decentralizáltság olyan kusza valami, az erős centrális hatalom mindig nyertes. Lásd a Szovjetunió sikertörténetét a nyomoronc Németországgal szemben (persze, nyilván a legjobb rendszer is működhet rosszul, és a legrosszabb is remekül – elsősorban mindig az a kérdés, ki üzemeltet. Félő, ezért is ilyen az ország: nem elég, hogy ezek a politikusaink, de ráadásul még mi is lakjuk. Párral arrébb kavart egyszer nagy vitát, Budapest-e a szebb, vagy Prága. Szerintünk utóbbi, mert sokkal kevesebb magyar van benne, és ez sokat lendít rajta).

Persze nem is az a meglepő, hogy erősen központosítanak, és a polgármesterek gyakorlatilag csak a kultúrházak rezsijéről és a fociról (tévedésből sportot írtak, pedig nyilván nem lehet ilyen tág keretek közt működni) dönthetnek. Sőt, ha elődjük tartozásai miatt ellehetetlenül a munka, akkor nem is lesznek újraválaszthatóak (ki ez a Tétényi Éva, hogy az orbanviktor.hu ifjúsági mellékletének froclizgató megjegyzései után már effektíve törvényt is hoznak ellene?). Értjük. Az sem meglepő, hogy Budapestet is szétszedik (igaz, emlékszünk még arra, hogy Kósa Lajos 2008-ban még a Fővárosi Önkormányzat felszámolását javasolta a kerületek javára; nem először – és nem is utoljára, ebben szinte biztosak vagyunk – csinált a jó Lajos ánuszrózsát az ő szájából). Igazság van abban, hogy így nem működik jól. Meg abban is, hogy az önkormányzatiság eszméjétől messzebb esik ez, mint a jó Makó lovag anno Jeruzsálem városától.

Aki még csodálkozik, az meg is érdemli.

Mindegy, mi számolgattunk, és úgy tűnik: akármelyik lakhelyünket vesszük, közelebb kerülünk egy kiváló dalhoz. Amin levezetjük, miért balgaság az előadóit letudni annyival, hogy szintipop. Na jó, az eredeti valóban ilyesmi volt.

 

Csakhogy az eszköz nem minősíti a végeredményt (el lehet gondolkodni, vajon ágyút vagy harangot érdemesebb önteni, melyik használ többet a világnak – még akkor is, ha a túl közel lévő templom harangja miatt gyakorlati kifogásaink olykor azért akadnának). Például élőben szólt ez már így is. A Glastonbury rockfesztiválon(!). A másik inkább lemezverzió (ez speciel pont nincs meg, pedig amilyen aberráltak vagyunk, még mindig el-elcsábulunk egy pofás bakelit láttán. Annak lelke van. Története. PSB is akad valahol, alsó hangon négy).

 

Vagy mondjuk így, 2006-ban. Sopronban is. Jó VOLT ott lenni Bandee barátunkkal (jobb, mint ez a borzalmas szóvicc). Sokkal jobb, mint a politikusokkal foglalkozni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napilajk.blog.hu/api/trackback/id/tr562898159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.05.13. 08:52:20

Ez egy kelepce.

Egyrészről teljesen igaza van annak, aki föl akarja számolni a 24 fővárosos rendszert.

Másrészt viszont a Fidesznek régi mániája, hogy megbüntesse a bűnös várost, hiszen tény, hogy Budapest nélkül talán csak 1994-ben lett volna baloldali kormánya Magyarorszgágnak. Ez a rendelkezés arra megy ki, hogy a főváros irányítását is a kormány fennhatósága alá hajtsák. Ha ugyanis a főispánság alá tartozik, akkor szinte mindegy, hogy kire szavazunk. Tarlósnak ez nem éppen az érdeke, de a térátnevezésekből sajnos úgy tűnik, őt is inkább a címke érdekli, mint a tartalom.

És az igazi baj az, hogy ez ellen olyanok lépnek föl, mint Horváth Csaba...

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.05.13. 13:12:57

@Reckl_Amál: Ez a kisebbik gond, a jelenlegi polgármesterem kezébe én sem adnék mást a vele született játészerein kívül. A régebbiekről (mint általában a budapesti kerületi polgármesterekkel ez lenni szokott) azt sem nagyon tudtuk, hogy vannak.
Vidéki polgármester nem szeretnék lenni. Pláne fideszes: igen, most a főnök, akinek a seggit nyalom, na most az mondta, hogy coki. Megérte ránk szavazni. Maj irányíccsuk a Katikával a kultúrt, már gyűjtünk a Balázs Palira.
süti beállítások módosítása