2011.06.02. 14:50
Nem kicsit, nagyon
Nyájas Olvasó, ez az ország izgalmas. Ahogy mondani szokás, reméljük, hogy komolyan gondolják, mert viccnek nagyon gyenge. Most éppen azt sikerült kitalálni, hogy a nulla tömegközlekedési infrastruktúrájú városba tökéletesen ellehetetlenítették a bejutást. Majd amikor az egész világ felfortyant, közölték, hogy valóban ez (már tudniillik a több kilométeres dugók intézményesítése) volt a cél. A rendszer élt négy napot, műszaki okok miatt felfüggesztették.
Műszaki oknak számít tehát az, ha valamit úgy elkúrnak, hogy ahhoz képest nosztalgiával kezd az ember már Hagyó Miklósra is gondolni. Mert úgy tűnik, az Irracionális Sínbuzik Klubjának cifra származású exszóvivője, úgy is, mint a fővárosi közlekedés uracsa a stílust gyorsan megtanulta, de tartalom terén (tekintve a felvezetést is) rosszabbul áll, mint előtte bárki.
Azért azt hinni, hogy egy megadugó remek ötlet, mert bizonyára ilyen hangulatot áraszt...
Félreértés ne essék, nem vagyunk tömegközlekedés-ellenesek. Illetve nem úgy vagyunk azok. Használjuk, járunk vele. Ha gondunk van, az empirikus alapon szokott lenni, nem csak úgy. Gondunk pedig van. Amikor épp arról hallunk, hogy rezzenéstelen arccal építik le a BKV járműállományát (csúcsidőben lehet, hogy nem mindenki tud fölszállni – és ezt belemondják az arcunkba, nem arról beszélnek, mit tesznek ezt elkerülendő), hogy az állomások átnevezésénél előremutatóbbat még mindig nem tudtak kiagyalni, akkor valahogy nem vagyunk arról meggyőződve, hogy minden a lehető legjobban van. Tetszenének először megteremteni azt a tömegközlekedést, amit már nem HR-trükk közösséginek nevezni, és érdemi alternatívája minden másnak. Tetszenének megteremteni a lehetőséget arra, hogy letehesse az autós a kocsiját (titkos tipp: a fenntartási költségeket szerintünk adott esetben egy-egy benzinkút, pláne éjjel-nappali, miniteszkó, ilyesmi még ki is tudná termelni, a bérletek ára meg lassan a befektetést is visszahozhatná – persze nem vagyunk mi Matolcsyk, hogy mi írjuk a gazdaság íratlan szabályait is). Tetszenének csinálni valami, mielőtt elkezdenek bunkózni – szerintünk megérné.
Kicsit mintha a klip szereplői lennénk – és ne legyen félreértés: a bizonyos testrész kellemetlenebbik végén. Viszont nem biztos, hogy Ispán bátyánk cserélni akar – de a zemberekben már szaporodhat az igény.
Persze lehet, hogy minden másképpen van. Lehet, hogy ez valamiféle kozmikusabb terv. Lehet, hogy nem is hülyék, hanem csak a ravasz egy speciális fajtája. Még drukkolunk is ennek a szcenáriónak, mert egy remek dal jutott róla eszünkbe.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.03. 12:52:56
Ha a metrókra gondolsz, az Orbán zsarolása. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Tarlós nemcsak nem jelölteti magát 2014-ben, de még idő előtt lelép.
Nekem alapvetően jobb véleményem van Vitézy Dávidról, de egyelőre csalódás az eddigi ténykedése.
A Veke azért nemcsak sínbuzik gyülekezete, de számos ma is működő ötlet kitalálója. Az éjszakai járatok mostani rendszerét például ők találták ki. Ma már nem nagyon veszem igénybe ezt a szolgáltatást, de amikor új volt, nagyon kellemessé tette az éjszakait utazást.
Tarlós amúgy KRESZ-t akar módosítani. Hogy a legalább 3 főt szállító autók mehessenek a buszsávban. A gondolat jó, nekem is borsódzik a hátam, amikor látom, hogy ezer kocsi húz el egymás után, és csak egy ember ül bennük. De a gyakorlatban ki ellenőrzi majd, és hogyan, ha ezt bevezetik.
Ez az egyik legnagyobb baj a Fidesszel, hogy azt hiszik, semmi más nem hiányzik ebből a világból, csak az ő remek szabályaik.
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.06.03. 13:54:39
Vitézyt pedig én (képességes családja okán) semmire sem tartom, és nem kellett csalódnom. Egy négy évvel ezelőtti menetrend (amivel Rákosligetre még mindig nem lehet eljutni) kicsit kevés ahhoz, hogy egy szóvivő lenyűgözzön. Remek dolog, hogy a körúton egész éjjel jár a villamos (amúgy is itt volt a legélénkebb éjszakai járatos élet, de ez így biztos sokkal jobb a busznál), de egyes területek semmivel sincsenek jobb helyzetben. Kézenfekvő ötletekkel pedig hosszú éveket késnek, vagy hülyén oldják meg őket (szintén Rákosliget: 15 év után megint lett közvetlen kapcsolat a KöKivel, míg az Örsre már két járat is van - az egyik végre csuklós, ez már vagy tíz éve indokolt lenne, mióta három másik járat helyett sem jár gyakrabban, a másik pedig gyorsjáratból lett rövidített útvonalú, de ugyanazon a dugulós útvonalon). De büszkék arra, ha Budaörsig ér miattuk a dugó. Értelmes megoldást viszont nem keresnek (nem hallani arról, mivel járjanak, mire hol szálljanak át - mert nincs ilyen válasz, de ezt már leszarják). Rosszabbak, mint az LMP-s biciklinácik.
A hárman egy autóban pedig egy álszent pofon a szarnak. Oda még csak-csak, de visszafelé már komolytalan marhaság. Tudom, mert a sztrájkok alatt vittem kollégákat.