Nyájas Olvasó, a múlt hét kimondottan gazdag volt eseményekben (lassan kifutunk abból az időből is, amikor nem vérciki két szót is írni Mádl Ferencről, nyugodjék békében). Néhány még be van tárazva, de volt valami eszement marhaság, amit nem is egészen tudtunk hova tenni. Valakit (oh tempora, on mores!) jól megfizetnek azért a bohóckodásért, amit művel, erre ő igent mond. És ezzel hazaárulóbb lesz, mint Gyurcsány Ferenc teljes családja valamelyik polgári eszmecserében az Echo TV műsorán.

Egy valamit tisztázzunk, Nyájas Olvasó: a sport (és így a futball is) speciális valami. Mondjuk együtt: só-biz-nisz. Nem dicső küzdelem, semmi alcicus, felcicus, fortisszima és fingusz: só (show, ha így jobban tetszik). Egy halom szép, jól eladható figura mutogatja magát és gyártja a pénzt a befektetőknek. Lelkük rajta, nem csinálnák, ha nem járnának vele mindahányan jól.

Ez így működik és kész. Most meg Zimány Linda pasija aláírt valami Halacska nevű középtávol-keleti csapathoz, valami nem különösebben világhírű másiktól. Az sem magyar volt, hogy az NB II-ből nagy nehezen visszavergődő Szent Fradika árulójáról lenne szó. Nem, egy hollandiai idegenlégiós leigazolt Kazahsztán-Külsőre idegenlégiósnak.

Lehet, hogy nem vágyik a tipikus sportolólétre: nem akar 10 év múlva (van egyáltalán még annyi hátra neki?) a megyekettőben segédedző lenni, vagy afféle újabb Szőke Szikla, akit időnként behívnak a tévébe sztorizgatni, mikor már az Önök kértékben is tényleg mindenki, de mindenki megvolt már. Összeszed inkább annyi pénzt, amiből tisztességgel megélhet, vállalkozhat, satöbbi. Építhet egy alanyi jogú egzisztenciát.

Nem néhány részeg magyar drukker hőse akart lenni, aki ha 2013-ban bekerült volna, akár még valamit is csinálhatott volna. Nem. Ajánlottak neki egy valag pénzt, amire hülye lett volna nemet mondani. Ez a sóbiznisz, amit már emlgettünk. Aki emiatt hőbörög, az csak magát minősíti.

Primitívebb, mint ez a dal (amit először Yello-nótának gondoltunk, annyira viccesen surmó. Csak ezt komolyan gondolják...)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napilajk.blog.hu/api/trackback/id/tr172983384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.14. 19:00:10

Mik vannak? Fociposzt a Napilájkon? :) Vannak emberek, akik erre külön blogot tartanak fönn. :)

Annyit azért hozzátennék, nem is magyar csapatban akarták látni a derék Balázst az emberek, hanem egy olyan bajnokságban, ahonnan ki lehet tűnni. Az angolban például.

Szinte Szőke Szikláék óta várnak a magyar szurkolók valami épkézláb focisikerre. Gondolj bele! Hat évesek voltunk, amikor utoljára világversenyen járt a válogatott. Teljesen kimaradunk a foci vérkeringéséből, nem csoda, ha a magyar drukkereknek speciális elvárásaik vannak.

Múlt héten San Marinót vertük meg kín-keservvel (Európa leggyengébb csapata). Két fontos védőnk sárga lapot kapott, a másodikat. Ősszel a svédek ellen nem léphetnek pályára. Most úgy mentek ki, hogy nem tartották fejben, óvatosnak kell lenniük. A magyar foci amatőr, és a legfölsőbb szinteken :) sem értik, mi történik az élvonalban. Hát miért várod, hogy majd a civilek értik?

Dzsudzsák egy túlhype-olt figura amúgy. A menedzsmentje részéről azért volt ügyes húzás a Halacska, mert az orosz bajnokságot a kutya se figyeli. Jól fölsrófolták az árát, és hacsak nem rontja el nagyon, az sem tűnik föl, ha gyenge.

Focit figyelő emberként egyébként én is kissé gyanakodva figyelem az orosz maffiózók és az arab sejkek nyomulását.

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.06.15. 06:55:11

@Reckl_Amál: Részemrúől egy posztnál többet nem ér a téma. És itt is a hörgés-anyázás lepett meg, nem az, hogy egy focista leigazol egy csapathoz. Még ez a Macskahalacska, vagy milyen név volt vicces kicsit.
A hörgés viszont virtigli magyarosch. Broáf.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.15. 08:53:58

@stivanleroy:
Nono, én emlékszem, hogy volt itt már foci-related írás. Egy éve, amikor Riquelme őkelme (nem a kiöregedett focista, hanem vmi modell) megígérte, ha világbajnok lesz Uruguay, akkor meztelenre vetkőzik.

Ugyanezt, ugye, Maradona-Argentína viszonylatban is hallottuk. Itt is kevesebb volt a lelkesedés.

Ami viszont (majdnem) megtörtént, az a spanyol Enrique Iglesias meztelen jet-skizése. Sajnos azonban előre bejelentette a Twitteren, és a rendőrség megakadályozta.

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.06.15. 09:13:05

@Reckl_Amál: Riquelme kisasszony akkor is szerepelt volna, ha a kolumb pasziánszbajnokság ragadtatja ilyesmire (és persze értesülök róla, de ez már az Indexen múlt). Maradona az egy brazil kutya a tengerparton, a világ legzakkantabb családjában. Tőlem vetkőzzön nyugodtan, itt kéremszépen szexizmus van. Nem kerül ki és kész.
Enrique viszont vicces lett volna, még ha a videójára nem is feltétlen vadásznék.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.15. 10:16:54

@stivanleroy:
Maradona Kundera, a brazil kutya. :)

Ha majd jön Ringo, megkérdezzük, hogy van. ;)
süti beállítások módosítása