Nyájas Olvasó, nemrégiben volt egy válogatás az Origón (talán a Quarton), ami a nyolcvanas évek popzenéjének bűnös hatáairól szólt, élen a csúnya, gonosz Level 42 együttessel. Nem vagyunk biztosak benne, hogy utaltunk-e már rá: aQuartnál alapvetően fogalmatlan, ízléshiányos hülyék dolgoznak. Megmutatjuk néhány tipikusnak mondható példán keresztül, miért is voltak jók ezek a dalok.

No jó, a 10 CC leeht korábbi is.

A Transformers-sorozat nem bővelkedik poénokban; speciel a zeneiek jók. Például mikor Megan Foxot (aki jól tud autót mosni, és ezért került be a filmbe) kell hazavinni. Nem különösebben bonyolult dal, de olyan szépen egyben van mindenestül, hogy azt tanítani kellene.

Ugyanaz pepitában, Transformes nélkül. Finom feszültségkeltés, a tolakodást kerülő, mégis hangsúlyos hangszerek, minden mindig csak akkor szól, ha kell.

Ez a régebbi, itt különösképp a billentyűkezelés figyelemreméltó. És az a gyönyörűen elfojtott feszültség az énekes hangjában.

Tinglitangli, persze. De tessék odafülelni kicsit a basszusra, mondjuk. Amelyik évtizedben ez tizenkettő egy tucat típusú, az az évtized nem tud rossz lenni.

Ez meg a vadulós kiadás. Kérdés?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.