Nyájas Olvasó, régen túl van teljes aktualitásán a történet, de üsse kő: annyira jó dalokat találtunk, hogy bűn lenne kihagyni őket. És még az is lehet, hogy nem volt még mindegyik (ha valaki megfejti, a Görbe Sminktükör új posztajairól miéer mindig a Blur jut eszünkbe, kap ajándékba egy nagy halom elismerést, masnival átkötve. Segítségül: a bülbülszavú gazdasági álmodozóról és az Excelről mi jut eszünkbe? A munka bármilyen fajtájának lenézése, és a Keynes for Dummies fülszövege – amit a Szent Jobb úgy általában a gazdaságról olvasott.

Volt ugye a gazdasági miniszternek egy olyan remek bölcsessége (egyszerre rímelve Demján Sándor arroganciájára és a közsimerten technobimbo – tessen nyugodtan utánanézni, tök cuki angol szó – Vezénylő Tábornok mániáira), hogy nem lesz többet a felnőttképzésben informatikai oktatás. Ahogy egy helyen olvasható volt: kosárfonónak nem kell Excel. Nem tudjuk, ez így elhangzott-e, vagy csak a frappánsan világlátó kolléga foglalta össze a lényeget. Mert a mondat úgy egetverő, bicskanyitogató, alávaló és buta baromság, hogy közben igaz. Csak megfordítva. A kosárfonás című gyalázatot el kellene felejteni, és valami olyat tanítani a Zembereknek, aminek később is lesz értelme. Ami holnap is hasznos (és nem már tegnap is értelmetlen volt).

De ezt már megírta Smuzewitz Ilona a Hócipőben (vagy az, aki ezena hülye néven publikál; kicsit Para-Kovácsra emlékeztet a stílusa; lájkolható). Megírta, hogy a digitális analfabétizmus a huszonegyedik században nem menő. Mi sem ragozgatjuk tovább, Nyájas Olvasó. Ha Te ezt itt és most olvasod, van sejtésed arról, mennyire lehet (szabad) az informatika készségszintű használatát fölöslegesnek tekinteni. Erről mág egy bárgyú romkom is volt, a szép emlékű nyolcvanas években; magyarul Komputerszerelem (Electric Dreams) címen futott, az önálló életre kelt 8086-ossal a főszerepben (magyar hangja Jakab Csaba egy konzervdobozzal). Ez abban volt betétdal.

 

Sajnos valahogy mégis inkább ez jutott eszünkbe. És akkor még sehol sem voltak ennek a hétnek a munkaügyi vívmányai.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napilajk.blog.hu/api/trackback/id/tr43003961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.22. 09:28:36

Komputerszerelem... Imádom. Virginia Madsen mint csellós lány, akiért a számítógép és a gazdája, "Moles" versengenek. Nem is tudom, hányszor néztük meg videón.

Én már lassan gyanakszom, ne én megyek szembe a forgalommal. Mert minden másképp alakul, mint ahogy az logikusnak tetszik.
Ezeknek a munka - talán, mert sosem volt igazi állásuk - valami absztrakt fogalom. Magamat ismétlem, de tényleg nem tudok másra gondolni, hogy amit most látunk az a kocsmapolitizálás átültetése kormányzati szintre. Ez a kosárfonásos hülyeség nem illik az ország egyik leggazdagabb emberéhez vagy annak közeli barátjához, aki mellesleg miniszterelnök egy XXI. sz-i, európai országban. Ez egy borvirágos orrú, falusi tahóhóz passzol, akinek az értékítélete pontosságát jól bizonyítja saját életének sikeressége.

Számítógép nélkül semmit sem lehet ma már csinálni. Aki nem ért hozzá, az analfabéta. És ez a fizikai dolgozókra is igaz. Nálunk a targoncásoknak is értenie kell hozzá, mert ha bevisz valamit a géphez, neki kell levennie készletről.

Persze jól jön majd a csodálatos stadionépítésekhez a sok tudatlan ember keze, amit semmi másra nem lehet használni.
Legalábbis így hiszik. Azt a trigránitos nagyfőnök azért megsúghatná, az építkezéshez is kell szakértelem. És a számítógép talán ott sem árt.

KZsoci 2011.06.22. 09:36:18

8086? Én 8051-re tanultam programozni (assembly), mondjuk az mikrokontroller.

A filmet meg tényleg százszor láttuk. :)

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.06.22. 09:48:39

@KZsoci: Höjj. Az igen.
Megnyugodtam, hogy azt a filmet nem csak én láttam :-) (Pláne többször).
@Reckl_Amál: Hacsak nem leszünk dübörgő kosárügyi nagyhatalom. Kezdek attól félni, hogy huszonegyedik századibb megoldás egyelőre nem körvonalazódik.

KZsoci 2011.06.22. 09:59:31

@stivanleroy: az internet meg úgy általában a számítástechnika amúgy is globalista, imperialista, cionista, tiszapista(jaaznem) összeesküvés a szittyák leszármazottai ellen, nem kell az nekünk. Ellenben egy kosárban mennyi minden szépet lehet tárolni: kovakő, pipa, ostor(összetekerve), magyarnemzet stb. Csak ezekre van szüksége egy XXI. századi Magyarnak(sic!).
süti beállítások módosítása