Egy általunk nagyra becsült bloggertársnál olvastuk, név nélkül. Mi is csak sejtünk valamit. Szeretnénk tévedni. Szeretnénk ott élni, ahol ez az ember itthon van nálunk, és a szokásos mosolyával bólogat, miközben szól a jó zene. Tőle/belőle is.

Volt egy ország. Kicsit savanykás, kicsit kicsi, de a miénk, és minden hibájával együtt azért lehetett szeretni. Most tűnik el végleg, apródonkint. És félünk, mi már vissza sem kapjuk.

Káromkodni lenne kedvünk, hosszasan, dühösen. Még az is benne lenne talán, hogy "This fucking dog doesn't like bundáskenyér". Ezt is tőle hallottuk egyszer, egy hajón.

És ez is ő volt, ahogy arról énekelt, milyen lenne az isten, ha ember lenne.