Vasárnap a magyar válogatottnak sikerült olyan fölényes győzelmet aratni, hogy a nagy ünneplésben még a blogírást is hanyagolnom kellett. Kedd délután a horvátokkal mérkőznek meg, Reméljük, hogy a lengyelek elleni szinten fognak pörögni a fiúk.

Vasárnap délután mondhatjuk úgy is, hogy megkaptuk azt, amiért kijöttünk Ljubljanába sok százan (ezren?) szurkolni. A magyar csapat egy kétgólos első harmaddal, majd egy lehengerlő, négy találatos harmadik harmaddal verte meg a lengyeleket. Aki esetleg elkezdett volna aggódni a koreai, kissé döcögős összecsapás után, megnyugodhatott. Vas Márton, aki két gólt is szerzett ez a mérkőzésen egyébként így kommentálta a mutatott játék közti különbséget: „minél erősebb az ellenfél, annál többet hozunk ki magunkból. A csapatunk szereti a nagy kihívásokat”.

Nekem mondjuk az is fokozta az élményt, hogy életemben először a szurkolói mag kellős közepén voltam a meccs alatt. Régebben is gondoltam, hogy hatalmas lehet ott hangulat, ma már belátom, a hatalmas szó szegényes kifejezés rá. Persze könnyű is úgy élvezni egy meccset, ha a csapatunk szép játékkal lemossa az ellenfelet a jégről. Reméljük, hogy a fiúk a horvátok, majd az angolok ellen is ennyire elkényeztetnek minket.

A szurkolói sorokat annyira sikerült összezavarnia a parádés játéknak, és az azt követő kocsmai ünnepségnek, hogy három kocsis bledi kirándulásunkon legalább négyszer eltévedtünk. Emellett ügyesen megtaláltuk az egyetlen olyan éttermet, ahol nincsenek tisztában a köret szó jelentésével, és hogy ez milyen minimális mennyiséget jelent alapból. (Azért nem haltunk éhen, folyékony kenyérrel pótoltuk a táplálkozási hiányosságokat.)

A másik óriási pozitívum, ami nem tudom, hogy mennyire jött át a közvetítésből a két szurkolótábor egymáshoz való viszonya. A meccs elején egy gyászszalagos lengyel zászló felmutatásával (valójában magyar zászló volt, csak el volt rejtve a zöld belőle) rótták le kegyeletüket a magyarok a lengyel tragédia áldozatai előtt. A mérkőzés után pedig tapssal, énekléssel és kiabálással köszöntötte, ünnepelte egymást a két tábor.

A csarnok melletti „Csöcsös”-re keresztelt kocsma amúgy mára már abszolút magyar törzshellyé nőtte ki magát. Itt csocsóban már lejátszottuk vasárnap a meccseket a horvátok (7-0 lett) és a szlovének ellen. Asztali fociban már nyertünk, reméljük, hogy hokiban is sikerül. (ezúton szeretném megköszönni a kocsmában jelenlévő drukkerek buzdítását a meccsünkön, sokat segített abban, hogy az 1-3-as álláson fordítani tudjunk, és 4-3-ra legyőzzük a „házigazdákat”) És rövid keresés után találtam egy olyan szlovén drukkert is, aki szerint meglesz ellenük a magyar győzelem, hát legyen igaza!

A válogatott délelőtti edzése után Kovács Csabától érdeklődtem a hangulatról, és a délutáni meccsről. Mondta, hogy bár ez kötelező győzelemnek számít, de mentálisan nehéz dolguk lesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.