Vicces nyelv az angol (hülye angolok, angol hülyék, ugyebár), bár mindenki megfellebbezhetetlen felsőfokon beszéli az internetes világháló összes bugyraiban. A magyart már nem annyira, ezért is lehet abban bizakodni, hogy nem veszik észre az előző mondat borzasztó magyartalanságát. Kis nyelvlecke: mikor a költői én nőként (nőre vágyón) érez. 

Köszöntöm a Nyájas Olvasót. Stivanleroy vagyok, vendégszerzőtárs (vagy mi) a Napi Lájkon. Még kibulizom a főszerkesztő-helyettes címet schtroumpfette-től, tekintve a mezőny aprócska voltát, talán összejön a dolog. Különösebbeket nem kell rólam tudni, ami érdekes, idővel úgyis kiderül. Néhány apróságot azért leszögeznék: magam nem vagyok a főnökhöz hasonlóan elszánt ellensége a női nemi szervek mutogatásának, sőt, a rossz híreknek sem. Szóljon, aki olvasott már jó boldogszerelmes verset (az antibluesról nem is beszélve: visszajött a csajom, van munkám és pénzem, és még a kutyám is feltámadt – brrr...). Ha már napi lájk, debütálásom a kettőpontnullás világot jelentő deszkákon kezdődjön egy, a like szó rejtett jelentéstartalmait boncolgató poszttal.

Még eléggé az idegen nyelvi tanulmányok elején, viszonylag hamar megtanítják az embernek, hogy az I feel like (Én-érzek-mint) kitétel nem azt jelenti, aminek látszik. Népszerű példa az I feel like an ice cream (talán még a Leiterjakabon is előjött): nem azt jelenti, hogy a beszélő (költői én, maradjunk ennél a megkapóan ízléstelen kifejezésnél) fagylaltnak érzi magát (netán az alacsony hőmérséklet okán), hanem épp ellenkezőleg: kedve szottyant egy jégkrém elfogyasztására. Valószínűleg azért, mert meleg van. Vagy mert a fagyi mindig finom. Pláne sok tejszínhabbal, de ez már erősen mellékvágány, tekintsünk el ezúttal a téma részletesebb kifejtésétől. Ökölszabálynak tehát rendkívül jó a feel like – kedve van rá fordítás, bizonyos esetekben azonban nem biztos, hogy tökéletes eredményre vezet. Vegyük például egyik nagy kedvencem, a kanadai countrypop méltán népszerű nagyasszonya, Shania Twain idevágó dolgozatát. Man! I feel like a woman.

Annak idején, amikor a dal friss és ropogós sláger volt, egy kedves barátommal még össze is vesztünk a kitétel jelentésén: ő vélelmezte a fagylaltos párhuzamot, én pedig azt, hogy itt a primér tükörfordítás a valósághoz közelebbi eredménnyel járhat (és a kifejezésben rejlő többfenekű játékosság, mint opcionális megoldás eszünkbe sem jutott). Gyanítható, a költői én ebben a művében nem lappangó leszbikus hajlamairól kíván számot adni – ezt a megközelítést a videó (nem originált – igen, a Modorost is naponta olvasom – , ám határozottan frappáns) képi világa sem támasztja alá. Sokkal inkább a magát ízig-vérig nőnek érző lírai én kiáltja a világba: kedélyállapotát legjobban a „fickós” szó női megfelelője írhatná le. Pláne, mert Kanada legnagyobb popzenei dobása (bocs, Brian Adams) a countryban igen szokatlan módon kvázifeminista megközelítést szokott használni: gondoljunk csak másik nagy slágerére, a That don't impress me much című szerzeményre (ebből is tekintsük meg az eredeti verziót – mert ami nálunk sláger lett, ennek európaizált, rockdiszkósabb változata). Jól látható: Shania a női öntudatnak nincs híján. Persze könnyű ilyen adottságokkal csajosnak lenni...

Ennek a bizonyos öntudatnak kifejezése egyébként a szintén nem egyszerű nyelvtani szerkezetben megfogalmazott Whose bed have your boots been under (szerfelett nyers fordításban: Kinek az ágya alatt voltak a csizmáid), aminek kissé kellemetlen felhangokat ad, hogy a kérdést korábbi producerének (és nem mellesleg férjének), a remek ízlésű, ám nem kifejezetten adoniszi Mutt Lange-nek is feltette. A választ szó szerint nem tudjuk idézni, de sajnos volt: a gyümölcsöző kapcsolatnak ekkoriban vége is lett (azért csendben bizakodjunk abban, hogy az énekesnő nem az ijesztően szirupos roadmovie-countryban keresi majd a vigaszt. A bánatosan nyígő steelgitár a leghatározottabban duplapluszdiszlájk).

Összefoglalva a fentieket: sose higgyük, hogy adott idegen nyelven mindent értünk – és teljes kontextus nélkül pláne ne akarjunk valamit valaminek elkönyvelni. És amit ma lájkolunk: a vicces angol dalcímek. Shania Twain, természetesen, és a frappáns videokliphommage-ok. És bár természetesen szigorúan nem vagyunk szexisták (jaj, dehogynem), pusztán az összehasonlítás végett, szigorúan a Nyájas Olvasó minél szélesebb körű tájékoztatásának igényét szem előtt tartva idézzük fel Robert Palmer eredetijét (egy másik feldolgozást majd karácsonykor veszünk elő): Addicted to love. Küldeném a számot a második cének 1997-ben, és mindenkinek, aki szereti.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.