Na persze, nem kell a címet véresen komolyan venni. Annyira nem rossz a helyzet. És szépelegni sem akarunk, egy katica miatt. Mondjuk. Rosszabbul állna, mint egy matrózruha. A keresztbecsíkjaival. Inkább egy kis önsajnálat jön. Mielőtt elfelejtenénk: egy alapvetően örömteli esemény ürügyén, amire reagálva természetesen nagyon sok boldogságot kívánunk minden érintettnek. De tényleg.

Az, hogy Szekeres Nóra többgyermekes anyuka, még hagyján. Bírtuk, persze, de Aczél Rékát jobban. Erre puff, ő is anyuka lett. Mit érdekelte, hogy egy generáció volt szerelmes beléje kicsikét? Szandit ne is emlegessük, az első dal után amúgy is jobban bírtuk Vikit, aki idősebb volt. Nála valahogy belefért. Dóra-rajongók pedig sosem voltunk. Bocs.

Oké, kamaszlángolás. Előfordul, elmúlik. Rosszabb a helyzet a későbbi kedvencekkel. Akikbe már nem szokás úgy szerelmesnek lenni. Csak megállapítani, hogy ejha. Meg azta. És maradni abban az örömteli állapotban, hogy ez mindig így lesz.

Hát, a fityfenét. Vegyük például a Tereskova/Jazz + Az/Cotton Club Singers/és így tovább aranytorkú filigrán üdvöskéjét, Kozma Orsit. Aki mivel sokkolja az őt szeretőket? Férjhez megy. Ez végülis hagyján, nem sajnáljuk tőle a boldogságot (a pasit viszont irigyeljük kicsinyég), de amit ez jelent - na, azt nagyon nem bírjuk. A lány, aki pár nappal a saját búcsúkoncertje után már a Sting előtt fellépő Tóth Edinának vokálozott, látványosan potyogó karikagyűrűk nélkül (na, ekkor zártuk végleg a szívünkbe) - a lány öregszik.

Na jó, ő talán nem. De mi igen. Mi jöhet még?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.