És persze bikicsunáj, ha már minden csatornán a jövő Michael Jacksonjait/Lady Gagáit/SP-it vagy mifenéit keresik. Trendinek kell lenni, nincs mese. Más kérdés, Nyájas Olvasó, hogy ezzel be is fejezzük mára a trendkövető magatartásformát, és inkább zenés videókat mutogatunk, ahogy szoktuk. Hogy a mai áldozat éppen miről és hogyan ugrott be egy (kissé alulméretezett, de hát ez van) fürdőkádban, ne kérdezzék, Lehetett volna a Metró is, de ők csak ebben a pillanatban ugrottak be. Ráadásul az asszociáció startmezőjében egy olyan dal volt, ami a tűz nem gyújtásáról szól. Mondom: egy fürdőkádban. Ennyire fáradtnak lenni már nem semmi, nemde?

Szóval, napi hősünk (ne kérdezd miért, Nyájas Olvasóm: tegnap is lagziban voltam) egy szomorúzenésszé vedlett énekes-zongorista, akiért bizonyos szempontból kár. Nyilván nem óltájmklasszik minden rezdülése, de ez a három dal már elég jó referencia neki. Szerintünk legalábbis.

Itt van például ez itten, az alapnóta. (Lehet, hogy Ricky Gervais és az „England's got a new queen” sorok hatottak rám tudat alatt?). A lagymatag háziasszony-trubadúrnak elkönyvelt fickótól egy meglepően tempós, kimondottan lendületes nóta. Lájk, lájk, lájk.

Vagy a kilencvenes években agyonjátszott nóta, ami viszont még ma is kellemes a fülnek (kilencvenes évek... azok sem tegnap voltak, hogy a macska rúgja meg...). Mindegy, nem az abszolút kedvenc, de korrekt kis sláger. És ez sem az a nyáltenger, ugye. Na jó, nem is thrash metál.

És a telitalálat a nyolcvanas évekből, ami még mindig kenterbe veri a feldolgozásokat (Aaron Carter? Vessetek inkább a mókusok elé!). Aranyos, poénos, hangulatos – vasárnapi válogatásunk lezárásaként tökéletes.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.