Nyájas Olvasó, irdatlanul rossz szóvicc a cím. Addig örülj, míg nem érted. De lelőjük a poént (letudjuk a leadben, a ha továbbklikkolsz, már csak videó lesz, az – azok – meg jó(k), de tényleg). Félrehallásos poén, mint mikor Eddy Granttől azt, hogy „Joanna, gimme' hope” úgy értettük, hogy Joanna, Winnie, Hopp – azaz két kiscsaj ugrál. Tehát az, hogy Sanyi hepi, semmilyen öszefüggésben nincs az Üvegtigrissel. De még csak Sándorokkal sem. Ragyogó boldog emberekről szól az ennek megfelelően kissé szomorkás hangulatú dal.

Amikor új volt, nem tudtunk vele kibékülni. Valahogy túlságosan is melankólikus volt, a bánatos bácsi sem passzolt a felhőtlen hangulathoz: nem lájkoltuk, no. Tíz év körül még bocsánatos hozzáállás.

Később aztán fölfedeztük az értékeit, köszönet érte többek között a korábban már emlegetett méltán elismert műfordítónak. De akkor már a Losing My Religion jött be jobban. Nem vitatva persze ennek a dalnak sem az érdemeit. Azért is örülünk, hogy véletlenül belebotlottunk, Vannak dalok, Nyájas Olvasó, amiket szeret az ember, de hosszú évekre képesek elbújni a tudatalatti sötét bugyraiban, csak hogy annál vehemensebben törhessenek elő.

Ez meg a másik, ami eszünkbe jutott erről a dalról. Szintén szívbe markoló melankóliával énekel a boldogságról. Télen különösen jó. Meg nyáron, illetve az átkötő időszakokban.

És akkor már ez sem maradhat ki. Úgy tűnik, nem teljesen shiny a hangulatunk. De ezekkel a dalokkal simán büszkék is vagyunk rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.