2010.12.31. 11:52
Még egyszer, utoljára
Nyájas Olvasó, idén utoljára posztolunk (mióta rájöttünk, hogy a kétszázadik poszt idén már nem jön össze, nem is nagyon törjük magunkat össze, bocs. Éjfélkor majd megfogadjuk, hogy lelkiismeretesebbek leszünk, ha így jó.). Néhány ötlet még van a fejünkben, azokat majd megpróbáljuk valahogy elmesélni. Még azt is ki kell valahogy találnunk, hogyan fogalmazzunk Neked, Nyájas Olvasó. Nem kell semmi rosszra gondolni, ó, nem, Nyájas Olvasó. Amióta aláíródott valahol valami, kizárólag stiláris kérdéseken gondolkodunk. Tartalmiakon természetesen nem.
Az egyszerűség kedvéért néhány videó, kevés szöveg. Az elsőt egyrészt a visszaszámlálás miatt, meg mert az előadó még olyan kis cuki benne. Figyelem, a szám maga még szinte demó, nem a végleges (mellesleg minden idők egyik leglassabban slágerré váló dala, ha minden ide vágó emlékünk helytálló).
Ez meg a végleges változat (szintén visszaszámolással, és köszönd meg, Nyájas Olvasó, hogy nem kínálunk meg a kötelező Final Countdownnal). Fanvideóval.
És egy kis korakilencvenes Művészmagyarország: a párszor már emlegetett jazzpop-brigád szilveszteri dala. „Ültünk a hallban/Szürcsöltünk halkan/Kínai csészéből/Orosz teát” - ezt a pár sort még mindig imádjuk.
Szóval B.U.É.K.
2 komment
Címkék: ünnep 90s szilveszter buék wei wu wei
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.01.01. 23:07:31
Soha senki mástól nem hallottam róluk, csak tőled.
Te közelebb vagy a 200-hoz, mint én az ezerhez, úgyhogy bennem még csak nem is volt olyan késztetés, hogy az óév végéig meglegyen.
Hogy Paplan néni örökbecsű mondatát idézzem Marci barátunk remekbe szabott előadása végén ("spermanens forradalom", ugye): "Izgatottan várom a folytatást!" :)
Annak reményében, hogy jól telt 2010 utolsó estéje, és hogy mostantól minden este jól telik, kívánok boldog új évet neked és mindenkinek, akit szeretsz.
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.01.03. 13:36:24
A dalok ráadásul a mai napig jók és vállalhatóak - ami hú... hú... hú, le sem merem írni, mennyi év után már mindenképp elismerésre méltó teljesítmény.
Marcihoz fogható spontán kreativitást sajnos nem merek ígérni, de azért az igyekezet adott :-).
És természetesen hasonlóan boldog új évet - mindenkinek, aki aki.