Nyájas Olvasó, természetszerűleg az édesanyákat hívatott köszönteni a mai poszt. Ezért is van képünkön az, ami. Tanulság: egy lila orgonánál tessen fantáziadúsabb köszöntést kiötleni, mert ez így önmagában édeskevés. Poénnak meg rém gyenge. Mindannyiunk nagy…

Nyájas Olvasó, retró rovatunk következik, mondhatnánk. Ha nem lennénk eleve... khm, kissé retrospektívek. No mindegy, Nyugat felől szoktunk jó tippeket kapni. Most viszont vigyázó szemünket Keletre vetjük, ahonnan gyermekkorunkat meghatározó dolgok jöttek. Az egyik be is ugrott, ha…

Nyájas Olvasó,igazából mese, de valószínűleg nem kell belőlünk több mára. Föszerepben természetesen az időszak ikonikus főszereplője, a nyúl. Arkagyij Rajkin előadásában, Arkagyij Rajkin után jóval. Avagy miért is szeretjük...  

Nyájas Olvasó, tekintettel a körülményekre nem bonyolítjuk túl a dolgokat. Nyilván akad jobb dolgod is, mint minket olvasgatni (bár persze nem sértődünk meg, ha mégis erre járnál). Úgyhogy mi is visszakapcsolunk a sonkaza... mármint az ünnepi hangulat okán, és csak egész kicsi…

Nyájas Olvasó, idén utoljára posztolunk (mióta rájöttünk, hogy a kétszázadik poszt idén már nem jön össze, nem is nagyon törjük magunkat össze, bocs. Éjfélkor majd megfogadjuk, hogy lelkiismeretesebbek leszünk, ha így jó.). Néhány ötlet még van a fejünkben, azokat majd…

Nyájas Olvasó, még mindig nem szántuk el magunkat képes poszt kirakására. Cserébe (ha már karácsony van még pár órán át a mai napon is) adunk még néhány videót, amiket az elmúlt napokban találtunk. Egész jók, és egy részük nem csak a maga módján. Na jó, azért persze…

Nyájas Olvasó, nézd el, hogy ma sincs kép. Karácsony van (=családi pofavizitek), ráadásul dolgozunk is. Nem sokat, de ez is épp elég ahhoz, hogy áhítozzunk a jövő hét után. Kiemelten mondjuk a második fele tűnik vonzónak, amikorra minden program leme... Szilveszter, kösz. Idén…

Nyájas Olvasó, kivételes az, hogy kép nélkül szóljunk valamiről. De ma nem tudunk jó képet találni. Ha érzelmeset keresnénk, az giccses lenne. Angyalkával gurigázó kiscica a kandalló előtt, háttérben ablak, amin besejlik a patakparton bóklászó szarvascsalád, vagy valami…

süti beállítások módosítása