2011.05.13. 18:10
Nem kell mindig kaviár
Nyájas Olvasó, reggel olyan dalokba futottunk az autóban, amiket mondhatni speciális jelleggel dobtunk rá anno a CD-re. Olyan dalok ezek, amikt nagyon kedvelünk. Noha. Noha az előadóknak igazán nagy rajongói sosem voltunk (jobbára, persze. Itt is vannak kivételek, mint például a Varsóban elveszni hajlamos basszusgitáros-szaxofonos-énekes). De egynémely dalaikat akármikor vállalnánk. Mint például a maiakat.
Soha nem voltunk Republic-rajongók. Ezzel együtt nem vitatjuk el Bódi László érdemeit: szuggesztív előadó, született színpadi jelenség, érezhetően nagy szívvel megáldott, sokat gondolkodó ember.
És persze remek dalszerző-énekes. Amúgy zongorázik is, amennyire tudjuk – eddig összesen egy fél Republic-bulin jártunk, nem tudhatunk mi sem mindent.
Pláne, mert nem kedveljük minden dalát egyformán (még az amúgy szívesen hallgatott A Cipő és a Lány című szólisztikus duettlemezen is vannak dalok, amiket kár volt szerintünk odarakni – a többséggel viszont ki vagyunk békülve, de erről majd később). Valahogy a balladisztikusabb Cipő jobban bejön nekünk. Ebből sem minden, nem rohanunk a bo... Na, erről amúgy is leszoktunk, legföljebb néhány nagy kedvenc archív cuccaira csapunk le (vagy kapunk valami újabb szépséget a bakelitek közé, mint nemrégiben egy eredetileg 72-ben kiadott Cohen újráját) Szóval, nem hajszoljuk görcsösen a Cipő-dalokat. De nem is ugrunk el az útjukból.
Ezt például úgy szeretjük, mint Mark Darcy Bridget Jonest (ezt a hasonlatot később majd valószínűleg megpróbáljuk letagadni, de kezdi a poszt magát írni, ezt meg szeretjük hagyni), szóval: úgy, ahogy van. 1990-es dal, a maga nemében tökéletes szerintünk.
Vagy mondjuk a már emlegetett Cipő és a Lányról a Kék és Narancssárga. A klip rövidített verzió, egyébkánt uralja az egészet a nem tolakodó, nem hangos, nem túlzó gitárszóló. És a Cipőnek oly jól álló melankólia. Az ilyen dalok mint baromi jók ezen a lemezen.
Ugyanerről a lemezről egy másik, igazából hasonló dal (élő előadása). Csak egész kicsit kellemetlen, hogy többször jeleztük volt megszállott rajongóvá lett egykori általános iskolai osztálytársnőnknek (akitől nem vettük volna rossz néven, ha ő sem lett volna lehangolva többtől, de ilyenek a bármilyenszemű lányok), mennyire szeretjük a dalt. Ja, mondta. Ő is sokat hallgatta, mikor az apja lelépett, otthagyva őt, az akkor éppencsak felsős húgát, meg az óvodában kezdő öccsét az anyjukkal. Elment ifjúkori álmaival. Hmm. (Lesz még itt tag az Anyád, nem csak politikusoknak jár. Amúgy az illusztrációért pirospont a klip szerzőjének.)
Na, ez Republic, anno a csapból is folyt. A tévéből egészen biztosan, tulajdonképp okkal. Nem a Szállj el, Kismadár krautreggaeje (nem baj), de nagyon az a dal, ami Cipőtől szerethető.
És az egyik legkézenfekvőbb korai (figyelem, az énekes fején határozottan haj látható!) nóta. Nem a Ha itt lennél velem (értjük, miért sláger, de nem annyira; illetve ennyire – érted, mire gondolunk, Nyájas Olvasó). Hanem egy nyugisabb.
Hát így: nem vagyunk sem Republic-, sem Cipő-rajongók. De ezeket a dalokat lájkoljuk. És Te, Nyájas Olvasó? - kérdeznék a kattintásvadász gasztrosznob némberek a Malackarajon. Mi ilyet elvből sem tehát. De azért nem haragszunk, ha válaszolsz .
5 komment
Címkék: republic anyád cipő bódi lászló
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.05.13. 21:16:33
A Kék és narancssárga nagyon kellemes, megnyugtató. A Szeretni valakit valamiért pedig egyszerűségében jó darab.
