2011.07.23. 23:46
Ráront a
Nyájas Olvasó, olvasgatunk egyes mélyebben szántó híreket, és kezdünk okosabbak lenni. Mi több: belátni, hogy a Gyurcsány-Kóka vonalba több szociális érzékenység szorult, mint azt korábban valaha is gondoltuk volna. Pedig mi annyira nem is hőbörögtünk a reformok miatt (a kidolgozatlanság, előkészítetlenség, és a végigvitelhez szükséges erély hiánya más tészta: ha már kellettek, legalább lépték volna meg őket; ez viszont már a műbőrkalapos téeszelnökök eszmei utódain bukott meg, ha jól sejtjük), tán mert olvasmányainkból kiderült: lesznek ilyenek, mert kellenek.
Mindegy, ez nem a politikai vallomások blogja, pusztán csak arra szeretnénk ráirányítani a becses figyelmet, hogy az, amit megszorításként annak idején megkaptunk volt, valóságos keményvonalas kommunizmus ahhoz képest, ami most körvonalazódik (na, ehhez képest még az SZDSZ is szociálisan túlérzékeny, munkavállaló-barát jótékonysági klub volt). Lassan megint elég lesz annyival kampányolni, hogy „mi nem a Fidesz vagyunk”, ami részben jó, mert egyértelműbbé teszi a viszonyokat, részben pedig nem jó, kicsit sem: mert a lényegről megint nem kell majd senkinek beszélni.
Bár ezt tulajdonképp már nem is akartuk idecitálni. Inkább mutatunk valami jót (de milyen jót: kéretik megint a zenekarra figyelni). Adalék: elsőre speciel a középső szerezemény ugrott be,
2 komment
Címkék: politika beatles anyád paul mccartney mark knopfler eric clapton phil collins kakiszex
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.07.24. 15:18:00
Az a síkhülye nyugdíjfaló nagyasszony már megint incselkedett azokkal, akiket megloptak. Legalább ezt ne!