Nyájas Olvasó, miközben mi jószerivel azóta nem jártunk az Elvis Presley téren, hogy ez lett a neve (és nem is szándékosam, egyszerűen csak kiesik az utunkból), Liverpoolban még tovább mentek a berék Brittek (hogy modoroskodjunk egy jót): egy még élő dobosról neveznek el utcát, aki arról híres, hogy nem lett híres. Kicsit olyan, mint a csapat szaxofonosa, aki aztán az Illésben is játszott, és igazából csak egy Galla Miklós-poén volt. No jó, Pete Best nem volt poén. Bár pechvogelnek szemrebbenés nélkül mernénk nevezni.

Végülis az ő anyjának klubjában futott fel a zenekar, amit akkoriban már Beatlesnek hívtak. Sőt, mikor a festői(nek nehezen nevezhető, bár kétségkívül sajátosan bohém hangulatú) Reeperbahn környékén játsztak, akkor is ő volt a dobos. Stuart Sutcliffe meg a basszeros (róla meg filmet csináltak, ami nem is rossz. Bár valószínűleg sok köze nincs a Beatleshez). A Rory Storm and The Hurricanesben meg egy nagyorrú csóka dobolt. Bizonyos Ringo Starr, aki utána belépett a csapatba.

Szóval, Pete Bestről utcát neveznek el – az ember, aki úgy lett a legenda része, hogy nem engedték azzá válni. Vagy mi. A Love me do stúdióvelvételén (az elsőn, három is volt) még ő dobolt, így.

A másodikon már Ringo, a harmadikon Alan White (ínyenceknek: úgy lehet eldönteni, melyik verziót halljuk, hogy a White-féle verzióban Ringo zöröghetett egy tamburinnal – miszerint csörgődob, ha nem akarunk nagyképűek lenni; abban a változatban pedig, ahol ő dobol, nincs más ütőshangszer). Ringo élesen emlékszik a felvételek idejére, ahogy azt anno a VH1 Stoytellersében is mondta: az első dal, amiben nem dobolt. Azóta is felemlegeti George Martinnak – mondta.

És bár nem szokás nagy zenésznek tartani, hallottunk már olyan elsimert dobistent, akinek ő volt a kedence. A nem túlbonyolított, mégis fifikás játékaáért. Lelkük rajta: Leonard Cohent nem azért szeretjük, amiért Al Di Meolát, és viszont. Ringot is azért elsősorban, mert olyan lelkes. Meg mert egy halom bolond rá vadászott a Helpben. És már a Nehéz nap éjszakájában is őt cikizte mindenki.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.07.30. 09:17:01

Nekem Ringo volt a kedvencem. A kedvenc figurám, hogy pontos legyek. Döntsön az ember Lennon és McCartney között! Harrison meg érdemei elismerése mellett egyszerűen nem volt valahogy sosem igazán szimpatikus ember. (Bár a fanyar humorát, nem tagadom, kedveltem.)

Szóval szegény kis Ringo, aki akkor is a kis duzzogó, kék bociszemű marad valahogy (ha már a filmek, ugye), ha épp akkor jött ki az elvonóról, amikor én születtem. :) (40 év fórja van persze.)

Csütörtökön egyébként az Arénában játszott.

"és igazából csak egy Galla Miklós-poén volt"

De azért becsináltunk - már bocsánat - amikor a Bródy bejött. :D

Válasz erre 

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.07.30. 12:36:48

@Reckl_Amál: Azt senki sem állította, hogy nem zseniálisan kivitelezett poén volt :-) .

Nekem George-ról mindig a Help végefőcím jut eszembe, mikor kiemeli, hogy "I Need You by George Harrison". Inkább semmilyen volt szegény, mint antipatikus.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: