stivanleroy 2011.08.17. 12:10

Of a beautiful

Nyájas Olvasó, emlegettük volt már itt Tóta W. Árpádot, akit nem is annyira nagyon régen még kimondottan nem szerettünk. Most meg kimondottan de – hiába: öregszünk mi is, ő is. Van ez így. Jutott ez azért is eszünkbe, mert csak tegnap olvastuk az idestova egy hetes blogposztot: Tóta és az Index tizenegy éve közös útjai (az utóbbi időben azért már nem emlegetnénk elválaszthatatlannak látszóságot; valahogy egyre messzebb kerültek egymástól Tóta nézetei a mainstream Index-vonaltól; ami utóbbira nézvést szomorú; különös tekintettel a fájóan ostoba és pökhendi neojobber megmondóemberkék elszaporodására) elválnak egymástól. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Nem, nem szerettük a Tóta W.-cikkeket. Arrogánsak voltak, pökhendiek, bunkók, stílusukban tehetséges Uj Péter-epigonsággal. Ahh, a régi szép idők, ifjúkorunk tovaringó satöbbi.

Aztán 2008 körül egyre gyakrabban vettük magunkat azon észre, hogy élvezzük Tóta írásait. Az UP-séget kezdte levetkőzni, kezdett felismerhető saját véleménye lenni (nem, kedves gyerekek: a „minden szar”, az nem nem vélemény, hanem így önmagában roppant gyerekes attitűd csupán), és ezt egyre tisztességesebb és kulturáltabb módon kezdte tálalni. Árpád felnőtt (erre akkor jöttünk rá végérvényesen, mikor leírta, hogy rájött: igenis van felelősség abban, mit írunk le – és hozzátette, mennyire sajnálta Fehér Anettkát, mint embert, amikor a tévés Rezső nevű férje elhunyt. Nyájas Olvasó, ennyi az egész). Ráadásul kiderült, hogy azzal, ahogyan a világot látja, többé-kevésbé egyet lehet érteni (ahogy általában a liberálisközeli gazdaságképekkel: nem azért vagyunk hajlamosak ezeket elfogadni, mert egybevágnának az igazságérzetünkkel, hanem mert ezek írják le még leginkább a világ működését annak teljes valójában, hamisító szépelgés nélkül: ha szar is, legalább nem titkolják).

Szóval, mintegy három éve kimondottan hűséges olvasói voltunk Árpádnak. Aki most felállt az Indextől (ő, magától, minden külön faxni nélkül). Érdekes persze, hogy míg a Mandiner naponta folyik a csapból is (noha nincs szánalmasabb meló annál, amit az orbanviktor.hu-t is gyártó amúgyperszefüggetlen fiúk csinálnak: néhány semmitmondó saját marhaság mellé folyamatosan máshonnan lopnak cikkrészleteket, amiket persze náluk lehet anyázni), addig az Indexet otthagyta már Bogád (akinek már kisfiúként saját BM-dossziéja volt, Krassó György egyik lelkes szatellitájaként), Bodoky (akinek éles cikkéből szedtek ki egy mondatot, úgyhogy mostanában inkább újságír, ahogy arra szükség van), és most Tóta is. Maradt Szily (aki sosem lesz több ordenáré, vicceskedő Tóta W.-epigonnál – ráadásul ő még mindig az Uj Pétert koppintó Tóta W.-t koppintja), a rendre visszatérő Bede, és a Matulától igazolt Tamás Bence Gáspár, akiben ez a legérdekesebb.

Az origo meg csendben egyre jobb: és már nem is csak a filmes részleg (az azért mindig is...). És ez már kicsit olyan valakiként is fáj, aki valaha a hamvába halasztott Lapcsalád egyikénél dolgoztunk.

Mindegy, ez már nem a fő téma, azaz Tóta W. Azt ígérte, lesz folytatás. Őszinte érdeklődéssel várjuk.

Ez a legutóbbi bejegyzéséről ugrott be.

 

Ez meg a Waiting miatt. Az alapvető érzelem azért más. A dal viszont remek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napilajk.blog.hu/api/trackback/id/tr543160055

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki is Tóta W. valójában? 2011.08.17. 17:37:24

Tóta W. otthagyja az Indexet! – söpört végig rémhírként az interneten, az egyiptomi és angol lázongásoknál is gyorsabban....

Trackback: Ki is Tóta W. valójában? 2011.08.17. 17:37:24

Tóta W. otthagyja az Indexet! – söpört végig rémhírként az interneten, az egyiptomi és angol lázongásoknál is gyorsabban....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.08.17. 12:57:03

Az Origo filmes része nagyon jó. Évek óta elolvasom ott az olyan filmekről szóló kritikákat is, amelyeket még véletlenül sem néznék meg. És bizony néha jobban szórakozom ott, mint sok várva-várt filmen magán. A tévés összeállításaik is egész jók.

Az Index valódi ízlését a blogketrec adja vissza a leghűbben. Kifejezetten látszik, amikor Szily szerkeszti: Japán/Vöröscsaj, Masszázsblog, Kütyüblog - csupa rétegizé, és csak elvétve van köztük jó. A lényeg, hogy minél elvontabb, elborultabb hobbiról szóljon.(Pl. a Bigyó, bár azt már régen láttam, és ott sem a blogger nagyszerű íráskészsége miatt időzött az ember, inkább a szerkesztőtehetség volt megkapó.)

Sokat elmond az is az Indexről, hogy a dühöngő-blogjaikban (Velvet) teljesen letiltották a kommentelést. Gyávaságból. Kár, mert ott sokan engedték le a fáradt gőzt, és sosem volt legalja. Viszont továbbra is kimondottan igénytelenek az ott található írásművek.

Tóta átigazolt? Akkor ezért volt rajta tegnap a tévében az Dark Side póló... :)

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.08.17. 19:26:07

@Reckl_Amál: Én már kerestem meg addig ismeretlen filmet origós ajánlás alapján. Megérte.
Hogy Tóta hova igazolt, én még nem tudom. De hogy megnézem majd, miket ír, az biztos. :-)
süti beállítások módosítása