Nyájas Olvasó,ebben az időben érdemesebb nem ravasz gondolatmenetekre számítani, kimódolt, trükkös felvetésekre, meg effélékre. Szokás szerint egyszerűen csak jó ozsonnához szóljon a nóta: egy remek dal, valahonnan a múlt század vége tájáról. Tényleg semmi különös,…

Nyájas Olvasó,zenehallgatás közben jutottunk el ehhez a kis rajongói szösszenethez. A refrén kicsit kusza, a második fele egyértelműen elhibázott gondolat, de egynek végülis, tulajdonképpen jó. Reméljük, Neked is tetszeni fog: világbajnok dalokra építkezett amúgy az ismeretlen…

stivanleroy 2011.07.08. 14:53

De legalább

Nyájas Olvasó,túl sok jóval nem áll módunkban szolgálni; a meleg nagyjából olyan hatással van a kreativitásunkra, mint egy troll fantáziájára egy ankh-morporki vasöntödőben. De legalább lehet pihenni. Bocs.  

Nyájas Olvasó, ami azt illeti, akad még duó, amit lájkolunk. Jellemzően britek egyébként, bár ebben nincs tudatosság (a Simple Minds például jó eséllyel határeset ebből a szempontból, de annyi baj legyen, ünnepélyesen beférnek). Mindenestre a svédekkel párhu6zamozhatóak…

Nyájas Olvasó, órák óta keresgélünk valami dalt, amit be tudnánk rakni. Jó szívvel, pátosz nélkül. Ez utóbbira sajnos van hajlamunk, most pedig többet ártana a mondanivalónknak, mint akármi más. Nem azzal van a gond, hogy leépítenek - sajnos régen aktuális volt. Nem így,…

Nyájas Olvasó, múltkoriban szóba kerültek bizonyos unplugged produkciók. Mi is mutatunk pár felvételt. Igaz, ezek kevésbé vokálisak, ám szemernyit sem rosszabbak a korábban emlgetettnél (van egy szint, ami felett nincs értelme a versengésnek: ez is nagyo jó, és az is az volt).…

Nyájas Olvasó, szokás szerint csak gyorsan mutatunk valamit, ami eszünkbe jutott a napokban. Illetve leginkább ma. Természetesen szem előtt tartjuk a médiatörvény sorainak a közeit is, úgyhogy határozottan fel kell szólítsunk, ne gondolj semmi rosszra, ó, Nyájas Olvasó. És…

stivanleroy 2011.07.04. 12:25

Mi, magyarok

Nyájas Olvasó, nem szeretünk feltétlen tobzódni, és kétségtelen hajlamunk dacára is igyekszünk kerülni a pátoszt. Ez a törekvés jelenleg is adott, nézd el nekünk, ha mégsem sikerülne úgy, ahogyan azt mi szeretnénk. De megszűnt a lehetőség arra, hogy egy valahai dékán…

süti beállítások módosítása