Nyájas Olvasó, volt ma egy körünk az áldott napfényben (igen, télen pedig vissza fogjuk sírni, de nem annyira a mennyiséggel, mint inkább az eloszlással akadnak kisebb problémáink), aminek a végén már nem voltunk csúcsformában, már ami a rendezett gondolkodást illeti (az egyéb…

Nyájas Olvasó, múltkoriban szóba kerültek bizonyos unplugged produkciók. Mi is mutatunk pár felvételt. Igaz, ezek kevésbé vokálisak, ám szemernyit sem rosszabbak a korábban emlgetettnél (van egy szint, ami felett nincs értelme a versengésnek: ez is nagyo jó, és az is az volt).…

stivanleroy 2010.07.20. 10:27

Blekmedzsik

Ma ünnepli születésnapját az amber, aki fia születéséről Magyarországon értesült, egy koncert kellős közepén. Kötelező kör letudva, a továbbiakban nem kívánunk a kétségkívül megkapó, ám egyre sazkállasabb történettel (lassan a fiúcska is az lehet) foglalkozni.…

Hétvége van, dögmeleg, és ihlethiány. Tetszik ismerni biztos a Nyájas Olvasónak. Már úgy volt, hogy szégyenszemre nem is posztolok semmit, hanem szépen foglalkozom a magam dolgával. Például frissítem a zenelejátszóm tartalmát, mert az időnként indokolt. És úgy alakult, hogy…

stivanleroy 2010.07.08. 10:45

Ellák, Bélák

Az Ellák persze, mint olyan, férfinév. Nem (feltétlen) több darab, nőnemű Ella egy csoportban. A Béla pedig... Na, ezt tényleg fölösleges elmagyarázni. A Nyájas Olvasó nézze meg mondjuk A legényanyát, ha kétségei lennének. Meg amúgy is, mert jó film. És nagyjából helyben is…

süti beállítások módosítása