Hétvége van, dögmeleg, és ihlethiány. Tetszik ismerni biztos a Nyájas Olvasónak. Már úgy volt, hogy szégyenszemre nem is posztolok semmit, hanem szépen foglalkozom a magam dolgával. Például frissítem a zenelejátszóm tartalmát, mert az időnként indokolt. És úgy alakult, hogy kerül rá Wei Wu Wei is. És végre bevillant, mit kap mára a Nyájas Olvasó. Ködfoltokat, hogy jobban díjazza a nyarat.

Ez a szám ifjúkorom szerves része volt, kb. 1995-től rengeteget hallgattam. A kazetta másik oldalán meg KFT volt, nagyjából az első két lemez, mínusz azok a nóták, amiket a népszerű műfordító lehagyott. A népszerű műfordító ekkoriban még ismeretlen gitáros és ambiciózus írójelölt volt, zenészi minőségében tanítgatott. Nem az ő hibája, hogy rocksztárként ott tartok, ahol; annak a sok délutánnak azért még ma is örülök.

Meg a Wei Wu Weinek, ami a 120 perces kazi A oldalán lakott (vicces, hogy ehhez a kazettához sok köze nem volt a népszerű műfordítónak, sokkal inkább a szintén rengeteget hallgatott másodikhoz). Reggelente rengeteget hallgattam, ahogy az 51-es buszon zötyögtem Erzsébet felé. Míg az éppen ébredező, szinte néptelen utcákon baktattam, ez szólt a fülemben. A rissz-rossz walkmanen, ami zabálta az elemeket és zsinórban ölte a füleseket, míg nem vettem egy komolyat. Igen rondára kopott már, de a mai napig szól (nem is rosszul), több, mint tíz év után.

Ez a szám az első az anyagon. Gyakorta hallottam még sötétben vagy már éppenhogy világosban - de az a lendület, ami árad belőle, mindig helyre tett. Remélem, a Nyájas Olvasónak is tetszik majd.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.