Nyájas Olvasó, szokás szerint csak gyorsan mutatunk valamit, ami eszünkbe jutott a napokban. Illetve leginkább ma. Természetesen szem előtt tartjuk a médiatörvény sorainak a közeit is, úgyhogy határozottan fel kell szólítsunk, ne gondolj semmi rosszra, ó, Nyájas Olvasó. És…

   

Nyájas Olvasó, annyi ötletünk van, mint a szemét (három dalról már nem is igazán tudjuk, milyen apropóval akartuk őket elsütni; egyszerűen csak jók, ami már önmagában is legitimál, persze, de...). Időnk: na, az nincsen semennyi sem. Pedig lassan a képekről is leszokunk, hogy…

Nyájas Olvasó, egész kellemes volt egy ideig nem foglalkozni politikával. Aztán persze csak utolértek a hírek (arról nem is beszélve, hogy egy kiváló poént nem itt sütöttünk el (házi feladat: megnézni a KFT együttes Lefejellek Köcsög című dalát, közben Tarlós Ispánra…

Nyájas Olvasó, Tarlós Ispán megnyilvánult, újfent. Hozta azt a formáját, amiért azt gondoljuk róla, amit. Hasonló, mint emlékezetes, a címben is idézett kijelentése volt. Aminek szerintünk még az optikusok sem örültek. Óbudára keveredett lakosként szeretnénk leszögezni: csak…

Nyájas Olvasó, régen túl van teljes aktualitásán a történet, de üsse kő: annyira jó dalokat találtunk, hogy bűn lenne kihagyni őket. És még az is lehet, hogy nem volt még mindegyik (ha valaki megfejti, a Görbe Sminktükör új posztajairól miéer mindig a Blur jut eszünkbe, kap…

stivanleroy 2011.06.20. 15:30

Keziccsókolom

Nyájas Olvasó, reményeink szerint a helyzet valóban az, aminek látszik, és nem a feketeöves kremlinológusok vadászterülete. Úgy tűnik, Hoffmann Rózsika néni, a jobb híján komenista funkcivá lett elvhű polgártársnő és valóságos belső titkos tanácstalan államtitkár asszony…

Nyájas Olvasó, valahogy nem is voltunk meggyőződve arról, hogy ezt feltétlen szerepeltetni kell. Aztán rájöttünk, hogy de. Nem a bohócforradalom miatt (bár ez sem semmi, ami éppenséggel azt illeti), hanem mert jó. Különösképp Lukács Peta szólója: na, az nagyon ott van a…

Nyájas Olvasó, most olvastuk a címet (az anyagot még nem, mennünk kell nyelvtanfolyamra), hogy a háládatlan liberálbolsevista szemétbudapestiek nem örülnek annak, hogy hatvan év után átkeresztelték a Moszkva teret. Vagy hogy végre az első popipari sztárról, Elvisről van elnevezve…

Nyájas Olvasó, találtunk egy hírt, amivel valami nem stimmel. Megmutatjuk, aztán leleplezzük. Addig is szabad azért gondolkodni, mi benne a uncutság. HA megvan a válasz, akkor azon, hogy ez miért is van így. Több budapesti polgármester, köztük Rogán Antal javaslatcsomagja nyomán a…

süti beállítások módosítása